2015. április 22., szerda

Székesfehérvári Ásványbörze - 2015.04.19 vasárnap - pillanatképek

Sok munkával és felkészüléssel töltött nap után végre elérkezett az évente egyszer, minden áprilisban megrendezésre kerülő Székesfehérvári Ásvány Börze és Ékszer Kiállítás.

Bár börzékre nem járok, de ez az egy kivétel. Úgy gondolom lakóhelyem környékén érdemes megmutatnom munkásságomat az érdeklődöknek.

Kis családommal korán reggel ébren voltunk és 7 órakor már a helyszínre érkeztünk, hogy mire a látogatók megérkeznek, mi szépen elrendezve kipakolhassuk ékszerkéimet, kövecskéimet.

A börze nagyon jól sikerült, hozzávetőleg 2.000 látogató vett részt. A rendezvényt különféle társprogramok is színesítették, ami nagyon jó hangulatot eredményezett. Köszönet mindezért a szervezőknek, elsősorban Kovács Palinak, akit immáron nagy "ásványos barátomnak" tekintek. :-)

Remélem nagyon sok vevőnek tudtam örömet szerezni a megvásárolt ékszerekkel.
Míg a felnőttek válogattak, addig a kicsiket apróbb ásvány marokkövekkel ajándékoztam meg, hogy minél korábban megszerethessék azokat. Nagyon jó érzés volt látni a apróságok szemében a csillogást, amikor kiválaszthatták ajándék kövecskéiket.

Továbbá köszönöm családomnak a támogatást és sok-sok segítséget, azt is mondhatnám "ez a nap nem jött volna létre számomra az ő segítségük nélkül..."   :-)

Pillanatképek:

                     Elkészült az asztalkám, kis segítőtársam (lányom) már várja a látogatókat                        

Sokféle markokkövecske


szép medálkák

előtérben a legszebb szettek :-)

sok apró medál, mindenki kedvencei
borostyánok mamáknak, babáknak


Csakra kő csomagok, használhatóak öngyógyításhoz és mások kezelésére is

Csakra nyakékek hematittal, mellette balról ónix , jobbról kék howlit
Ékszerek a női oldal erősítésére

Egyik legkedvesebb kövem a "LARIMÁR", mellette  szép kék szodalit szett
A zöld szett malachit-amazonit , balról sok-sok karkötő

Karkötők és fülik minden mennyiségben

Fotók: az első kivételével made by Barbi
Bejegyezte: Kristályzsuzska

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése