Az egó az a valami, ami az élet minden területén korlátoz minket. Isten gyermekei vagyunk. Egyek vagyunk Istennel. Az egó azonban azt érezteti velünk, hogy nem tartozunk Istenhez, hogy teljesen idegenek vagyunk a számára. Legjobb esetben is azt érezteti, hogy Istenhez megyünk, és nem azt, hogy Istenben vagyunk.
Az egó nem szereti azt érezni, hogy valaki másnak több képessége van,
vagy hogy valaki meg tud tenni valamit, amit mi nem. Az egó egyszer azt
érezteti velünk, hogy semmi sem vagyunk, máskor pedig azt, hogy minden
vagyunk. Óvatosnak kell lennünk fontosságérzésünkkel és
jelentéktelenségérzésünkkel egyaránt. Azt kell mondanunk, hogy ha Isten
azt akarja, hogy semmik legyünk, akkor örömmel leszünk semmik. És ha
Isten azt akarja, hogy minden legyünk, akkor örömmel leszünk minden.
Feltétel nélkül és örömmel át kell adnunk magunkat Isten Akaratának.
Ha azt akarja, hogy egyenrangúak legyünk Vele, azok leszünk.
Ha azt akarja, hogy valódi földi képviselői legyünk, azok leszünk.
„Legyen meg a Te Akaratod!”
Hogyan győzhetem le az egót?
Az egó elkülönülés és egyéniség. Az elkülönülés és az emberi egyéniség nem élhet az egység és az egyetemesség tengerében. Az egó csak a személlyel és az ő tulajdonával foglalkozik. Ha az egyetemes tudattal foglalkozunk, az egész világegyetemmé válunk.
Az ego legyőzésének legkönnyebb módja, ha naponta öt percig hálát adsz Istennek. Akkor érezni fogod, hogy egy édes, illatos és szépséges virág növekszik benned. Ez az alázatosság virága. Ha hálát adsz Istennek, Ő valami nagyon szép dolgot ad neked, és ez az alázatosság. Ha az egó egyszer meglátta az alázatosság virágát, távozik, mert úgy érzi, valami jobbá válhat: egyetemes egységgé.
Az egó mindig megpróbál a saját maga számára birtokolni dolgokat. De amikor túllépünk az egón, mindent megpróbálunk Isten Elégedettségére, a világ elégedettségére és a lelkünk elégedettségére odaadni.
forrás: http://www.srichinmoy.org

A
két pont technika és a mátrixenergetika módszere hatékony eszköz az
energetikai blokkok oldására. A kvantum mező szinkronizáció a
kvantumfizikának arra a gyakorlati alkalmazására épül, hogy a valóságot
az energia és rezgés állapotával lehet leírni. A kvantummezőben minden
fény és információ. Jellemző a módszerre, hogy egyidejű kapcsolatot
létesítünk a test 2 pontjával illetve a test energiamezejében, miközben a
tudatunkkal hatást gyakorolunk az információs mezőre. A 2 pont módszer
és a mátrix energia könnyen, gyorsan és egyszerűen átalakítja fizikai és
érzelmi állapotunkat, valamint életünk általános kérdéseit. Például az
önbizalom vagy önbecsülés hiány a hiedelmek tömeges törlésével és az
önértékelés többirányú támogatásával kezelhető az információs mező
átalakításával. A kvantum gyógyítást meg lehet tanulni és alkalmazni
anélkül, hogy korábbi ismereteink lennének a fizika, a terápia vagy
coaching területéről. A mátrixenergetika összefér minden más
technikával, módszerrel (pld. reiki, prána stb.)
A
kvantumfizika megállapította, hogy az emberi lények is "mint minden
létező" (élőlények, látszólag "élettelen" anyagok, stb.), energetikai
egységek, melyek mindegyike energiamezővel rendelkezik, és elemi szinten
minden mindennel össze van kötve - mint bármi ebben a világban. Ez a
pulzáló energiamező az alfája és az omegája létezésünknek. A
KvantumMátrix vagy Kvantum Mező egy interaktív és folyamatosan
megnyilvánuló, kölcsönhatással rendelkező energiamező, mely magában
hordozza potenciálisan az összes lehetséges lehetőséget. A kvantumfizika
"nullponti mező"-nek vagy egyszerűen "mező"-nek nevezi. "The Field" - a
mező, ahogy Einstein egyszer tömören megfogalmazta: "az egyetlen
valóság".